Munkálkodunk - folyt. 6.

Picit visszakanyarodunk az ügyintézésekre, és jöjjön a

NI NUMBER

Most, hogy már van munkánk, vagy bejelentkeznénk a self-employed státuszba, ideje elmenni és elintézni a TB számunkat is. Itt NI number a neve, azaz National Insurance number.

Nem kell a dolgot elkapkodni, ugyanis a járulékot az ideiglenes számunkra is tudja a munkáltató utalni, vállalkozásnál pedig három havi haladékunk van a bejelentésre. Részletek Őfelsége adóoldalán.

King George

Tapasztalatszerzésünk újabb állomása a "Milyen egy UK kórház belülről?" címet is viselhetné, őszintén szólva, ezt kihagytuk volna szívesen...

Eheti izgalom, avagy a Real A&E

Találkoztunk már tűzoltókkal a háztűznézés okán, rendőrökkel a szomszéd Jaguar feltörése miatt, a mesterhármasból a mentők voltak hátra. Eddig...
  
Éjjel egy körül megjelent az ágyunknál Csipi, keservesen sírva, fájlalva a hasát. Három gyerek, sok átvirrasztott éjszaka, sok gyomorrontás stb-vel a hátunk megett, rutinosan:  pisilni kell/kakilni kell/hányni kell, mit ettél, mit ittál, ha igen, miért, ha nem, miért nem és így tovább. Ám úgy tűnt, ezúttal valami olyasmivel hozott össze a sors, ami eddig nem szerepelt az étlapon, percenként erős, görcsös hastáji fájdalom, összerándulás, reszketés, bár láz nuku. Kis töprengés, házi konzílium után döntés, lehet vakbél, epe, franc se tudja, ehhez bizony orvos kell. Telefon a GP-nek (háziorvos), persze ilyenkor senki, de üzenetrögzítő adja az ügyelet számát, ott kedvesen és profin rögzítik a hívást, visszahív az ügyeletes hamarosan. Itt gyakorlatilag nincs házhoz menő orvos, ha csak hiszti, azt elintézik telefonon, ha komoly, akkor vagy küld mentőt, vagy vigye az ember maga a kórházba a pácienst. Gond doki szerint nem/sem kicsi, kocsi van, kórház közel, öt perc, most inkább három, hajrá, név, születési dátum alapján a beteg beazonosítva, várják, nem kell vinni NHS (TAJ) kártya, csak nyomás.
  
King George Hospital, itt már jártunk "édes" kettesben drágámmal, az A&E, azaz Ambulance and Emergency, elsősegély és sürgősségi ellátás nagy, piros táblákkal jelezve, és mint rossz amcsi filmekben, érkezés nagy gázzal a bejárathoz, apuka gyerekkel kiugrik, innen kicsit más a sztori: anyuka kocsit parkolóba el, addig Csipet kiadja magából, ami a gyomrát nyomta, a rutin itt is visszaköszön, kéznél törülköző mint segédeszköz, priceless. Recepció áll két ázsiai, egy fekete dolgozóból, várakozók szintén, fehér ember mi hárman, ez nem baj, csak állapot és tény, évente félmillió (fehér) brit távozik Ausztrália, Kanada, Új-Zéland stb felé, helyettük 1-2 millió új bevándorló érkezik, döntően a régi gyarmatokról, meg Kelet-Európából.
  
Pár perc, ügyeletes doki behív minket, miniszoknyás, nagy cickós szőke bombázó..., helyett szimpatikus, szakállas afrikai doktorbácsi. Gyors poci vizit, nyelvi korlátok leküzdve: amikor fáj a nyomás, Csipi mondja, auuuu, következő nyomkodásnál doki kérdez: auu? Csipi bólint, vagy rázza a fejét, auu vagy nem auuu, tökéletes kommunikáció, kultúrákon átívelő. Vizeletminta, gyorsteszt, toroknézés stb, diagnózis: felfázott a leány, nem kicsit, receptírás, egy hétig szedje, ennyi. Nagy kő legördül, fél négyre hazaérünk, útközben két rókával is találkozunk, ajaj, tényleg hajnal lett...

Okuláré

Réka tavasz óta szemüveges, tőlem örökölte. Van, aki kastélyt, budai telket, aranyat örököl, hát, neki ez jutott...Zita doktor néni vizsgálta még otthon, áldjuk őt, drága apámat is ő kezelte hosszú évekig. Olyan üveget írt fel neki, ami biztos hogy kell, azaz a minimumot, ilyen korban gyorsan és sokat változik a szem. A hazai ingyenes, magas színvonalú TB ellátás adott volna szódásüvegalja lencsét, TSZ elnök stílusú keretben, vagy mehettünk privát optikushoz. Köszi, de inkább utóbbi, ott ráadásul nem átképzett favágók csiszolják a lencséket, a reklám helye: Lévai Optika, profin, kedvesen, időre és kimagasló minőségben szolgáltak ki minket. A számla sem volt túl borsos, 16.000 Ft -ból kijött az egész.
 

Gyógyszertár

Csak a szokásos szenvedés, nem kaptam se Túró Rudit, se füstölt csülköt a bevásárlás során, megyünk haza, igazatok van, ifjú k.demokraták, ez nem élet így!!! de ma kiváltottam "édesem" bogyóit a helyi TESCO-ban. A patika az eladótéren belül van, a bejárathoz közel, a k. beteg/vásárló behalad, receptet bead, shoppingol, majd mielőtt kihalad, vissza szambázik, összekészített, diszkréten fehér zacskóba csomagolt rendelését ("Zsuzsika, vaaaan kotoooon?..aki még nem tudná, b.ni megyek", mint a pesti vicc mondja) átveszi, itt újabb komoly személyes adatok ellenőrzése: elárulná a lakcímét uram? Ma indítottuk el drágám nyilvántartásba vételét, mint diabetes beteg, és bár maga a bumáska erről még nyilván nem érkezett meg, a patikus keresztkérdései alatt megtörtem és bevallottam, igen, neki kell, és nem desszertnek, erre ő határozottan bekarikázta a díjmentesség megfelelő kockáját, mondván, ezeket a bigyókat épeszű egészséges nem íratja fel, csak akinek tényleg kell, az meg akkor is cukros, ha erről (még) nincs papírja.

Ezmegaz

  Schlagwörter: Benedek tesiórán rögbizett, a következőn golf lesz. Együtt olvastuk a kötelezőjét, 90%-ban érti a történetet, 80%-ban a szöveget is pontosan, sőt, választékosan adja vissza magyarul.

   Csipetnél ma volt szülői, korához és angoltudásához megfelelően halad, sőt: olvasott kiejtésből a nemzeti alaptanterv 7:9 éves szintjét tudja (négy hete jár iskolába...). Picit lassú, ezt már Kati néni és Béla bácsi is tapasztalhatta, és a matek nem a kedvenc tárgya. Sokkal többet tud, mint amennyit hajlandó megosztani a többiekkel (vö Luca Panna, szivacs lány, tele van tudással, de csak ha a megfelelő ponton nyomod meg, adja ki azt, a kis zsivány).

Dokik, sokadik rész

Az jó, amikor az embernek előre köszönnek név szerint, ha ez a GP (körzeti orvos) asszisztense, az nem annyira happy...Good morning Mr Marton, how are you today? ez a "Kovács bácsi, hogy tetszik lenni?" helyi megfelelője, vaz. A jó hír, hogy mégsem vagyok cukrosbácsi (candyman), ez jó nekem, ami mégis elgondolkodtatott, ha itt 5,5 a kóros határérték, akkor Mo-n miért 6,1? otthon ennyire ellenállóbbak a népek, itt meg ennyire selejtesek, hogy azt a kis plusz cukrot se bírják már? tökös magyar/szittya népnek ez lótúró, nem?
   Az nyilván nem lehet a magyarázat, hogy magasabb tűréshatár = kevesebb diagnosztizált beteg, azaz kevesebb költség a hazai "eü" amúgy mérhetetlenül bőséges kasszájából. A megelőzés amúgy sem jó buli a betegségügynek, érdekes, itt állandóan  kontroll, meg ellenőrzés, nem hagyják nyugton önmérgezni az embert, felháborító!

Dokik

A mi korunkban, amikor a noteszunkban egyre több név kezdődik dr-al, és a boys night out azt jelenti, hogy elaludtál a kertben, nos, ilyenkor az aktuális lakóhely eü szolgálatával inkább előbb mint utóbb, találkozni kell. Kis feleségemmel a napokban ünnepeltük 14. házassági évfordulónkat, eme jeles napon vannak, akik Párizsba, sőt: Velencébe repülnek édes kettesben, x számú gyermeküket hátrahagyva, vagy gyertyafényes vacsorára elbújnak egy hangulatos étterembe. Nos, mi ezt szokásunkhoz híven kissé másképp csináltuk, és kéz a kézben elballagtunk ma hajnalban egy meghitt vérvételre a helyi kórházba. Itt is tapasztalhattunk némi különbséget a hazai és itteni ellátás között, ezen a szinten inkább a hogyan-ban. A beutalón minden információt megtaláltunk, hová kell/lehet menni, mikor, mit vigyünk, a kórház honlapján a megközelíthetőség busszal, vonattal, kocsival, parkolók helye, díja stb. A bökés itt is bökés, ami viszont nagyon más: a leletért nem a kedves betegnek kell visszakocognia X idő elteltével, majd újra elkocognia a háziorvoshoz, hanem az eredményeket a kórház küldi el oda, gyanakszom, nem (csak) snail mail-el, uram bocsá rögzítik is egyből a paciens adatlapján.

Ez volt a close encounters 2. típusa ( a házirendelős nővérke adatfelvétele volt az első), valódi dokival szerdán találkozom majd, utána újabb post kedves betegtársainknak, Ketteskének és Négyeskének.