2012. február 19., vasárnap

Munkálkodunk, folyt 1.

Tehát az ígért folytatás. Először lépésről lépésre a korábban leírt blog vonalán, saját tapasztalat alapján. Vehetjük akár alternatív kézikönyvnek is.





DÖNTÉS
Azt hiszem ezen nincs mit rágódni, mindenki maga tudja, hogy mik a motivációi, olyan sok változatot hallottam már, hogy leírni sincs értelme. Ha valaki olvasgatja ezt a blogot, akkor talán már rájött, hogy mi részben megélhetési bűnözők vagyunk, részben pedig Lucát "dobta ki" magából a magyar iskolarendszer (integrálni kell azt a gyereket, csak nincs hova sajnos, kedves anyuka).

Angolszász területeket figyelembe véve UK a megoldás, ugyanis amíg még tagjai vagyunk az Uniónak, ide nem kell vízum, letelepedési engedély és szaftos letét az állam számlájára, hogy beengedjenek a határon. Mi végigfutottuk a tengereken túli verziókat is, és magyar útlevéllel és három gyerekkel bizony nem egyszerű, sőt inkább extrém kalandos.

Miért London? Nagyobb város, több munkahellyel. Nálunk ez volt a szempont, illetve itt laknak barátaink, akik az indulásnál tudtak segíteni. Ez felbecsülhetetlen, és ha van ilyen ismerős, érdemes felvenni vele a kapcsolatot. Itt szerencsére nem működik a "ha-te-magyar-vagy-akkor-beteszek-neked-csak-azért-is" elv, legalábbis én nem találkoztam ilyennel.

Helyi ismerős hiányában kicsit lassabb és valószínűleg sokkal drágább lesz a kezdet, de nem lehetetlen, ezért ez ne tántorítson el senkit :)

Családos kivonulás esetén javaslom azt a variációt, amit nagyon sokan választottak ismerősök között: valaki, akinek nagyobb esélye van az ügyintézésre és jobb pozícióban van az álláspiacon, induljon előre és kezdje el építeni az új jövőt. Ez voltam én, három hónappal megelőzve a többieket. Ennek több előnye is van:

1. Olcsóbb a kezdet - nem mindegy, hogy egy főt kell itt az első fizetésig finanszírozni és nem egy egész családot
2. A kiérkező család már jó eséllyel a végleges szállásra érkezhet és nem folyamatos költözésekkel tarkítjuk a család esetleg zakkant lelki világát.


ELŐKÉSZÜLETEK
Itt már több dologban el fogok térni az "alapműtől", de ezeket indokolni is fogom:

1. Nyelvtudás: SENKI ne jöjjön ki angol nyelvtudás nélkül, illetve legalább az, aki munkát szeretne kapni a családból és családfenntartóként szeretne üzemelni, az legyen oly bájos és erős középfokkal induljon neki az álláskeresésnek. Nincs értelme szépíteni, nyelvtudás nélkül mosogatni, takarítani és alkalmi munkákra lehet pályázni. Kitörni pedig nehéz, de erről később részletesen.

Lehet itt is angolul tanulni, de az elveszi az időt az aktív munkakereséstől és ennek megfelelően tovább tart az időszak, amit az otthoni spórolt pénzünkből vagyunk kénytelenek finanszírozni.

Sokan azt hiszik, hogy azért mert egy-két szót megfelelően el tud makogni angolul, azzal itt már nyert ügye van. Hát nem. El kell mindenkit keserítenem, de a Londonban lakó 10 millió emberből elég sokan profi szinten beszélik az angolt (remélem nem volt meglepetés a dolog), ráadásul sokan pont arra az állásra pályáznak, mint mi. Akkor miért is minket válasszanak? (Részletek a munkakeresős részben lesznek.)

Kovácsoljunk előnyt a hátrányból inkább, és próbáljunk meg olyan állást keresni, ahol vagy kérik a magyar nyelvet (ilyen is van ám), vagy támaszkodjunk egyéb nyelvismeretünkre, ha van. Ebben is jók vagyunk mi magyarok, és aki nem vakarózásra használta a középiskolás ingyenes nyelvórákat, ráadásul koszon kívül némi tudás is ragadt rá, az indulás előtt elevenítse fel emlékeit és mindenképpen jelezze önéletrajzában az esetleges egyéb nyelvtudását.

Akármelyik nyelvről is beszélünk, mindenképpen jó, ha kicsit rákészülünk arra, hogy új munkahelyünkön nem magyarul fogunk még vizet sem kérni, és időnként szeretnének kollégáink elbeszélgetni velünk, ami nem csak a szakszókincs maximális tudását, de a hétköznapi nyelv ismeretét is feltételezi.

Ha lehetőségünk van, akkor olvassunk, nézzünk filmet és hallgassunk hangos könyveket az adott nyelve(ke)n. Elcsépelt szöveg, főleg az én számból, aki 6 évig ezt daráltam a könyvesboltban, de érdemes megfogadni mert működik. Az olvasott szövegnél a helyesírást, hangos szövegnél a szövegértést lehet begyakorolni hihetetlen eredményekkel. Aki nem hiszi, az nem próbálta.


2. Internet használata: elengedhetetlen. Már nem lehet egy önéletrajzzal csak besétálni az ügynökségekre, kizárólag csak neten fogadják a jelentkezéseket. Teszem hozzá, nem takarítói-mosogatói szintről beszélek, és későbbiek során sem ez lesz az etalon. Akinek ez a terve, akár ne is figyeljen az állásokkal kapcsolatos megjegyzéseimre, mert arról a területről csak ismerősöktől hallott tapasztalatom van.


3. Szükséges iratok, papírok:
a) Útlevél: A legfontosabb. MINDEN ügyintézés alapvető eleme, ezért ezzel KELL átlépni a határt. Ha még eddig nem volt bármelyik családtagnak, akkor itt az igénylés ideje. Arra is figyelni kell, hogy UK határlépés dátuma és az útlevelünk lejárati dátuma között minimum 6 hónap legyen. Ez egy régi bevált trükk, előfordulhat, hogy nem kekeckedik a vámos, de tőlem már megérdeklődték, egy ilyen esetben, hogy ugye hamarosan távozok is az országból.

Meghosszabbítani Magyarországon gyorsabb. Sajnálattal kell közölnöm, hogy itt ügyintézés folyik, otthon ügybonyolítás és masszív ellendolgozás, és ez a nagykövetségen sincs másképp. Ne akarjunk magunknak ideggörcsöt letelepedésünk első heteiben/hónapjaiban, inkább kérjünk egy 10 éves biomentrikus (ujjlenyomatos) új útlevelet. Ez egy fél erkölcsi bizonyítvány, nem is kell ezért kikérni, és ezzel pl. USA-ba is lehet látogatni külön vízum nélkül.

b) Iskolai papírok angolul vagy fordításban: Kizárólag magyarul és eredetiben hoztam magammal, mindenhol elfogadták. Amennyiben különleges végzettségünk van, aminél fontos, hogy pontosan mit takar az a bizonyos, akkor érdemes fordíttatni. Megfeleltetni csak itt lehet, én bepróbálkoztam az otthoni Oktatásügyi Minisztériummal, hát egy teljesen őskori hozzáállással arra voltak hajlandóak, hogy kizárólag magyar nyelven adjanak egy igazolást arról, tényleg van diplomám. Életem legrosszabban elköltött 40 ezer forintja volt. És dafke nem angolul írták meg, pedig pár évvel korábban erre is volt lehetőség, a holnapjuk szerint még most is, de nehogymá kimenjen szerencsét próbálni valaki külföldre!

c) Születési anyakönyvi kivonat: ha csak magunkban jövünk, akkor szinte fölösleges, gyerekekkel viszont kötelező. Valahol az uniós csatlakozás után a magyar anyakönyvek 3 nyelvűek lettek, a korábban születettekhez viszont ki kell kérni a születési helyen az új A4-es méretű soknyelvű kivonatot. Mi még ingyen kaptuk, 2012 január 1 után már illetékköteles lett ez is (újabb bevételi forrás az államnak, újabb pénzügyi gát a kivándorláson gondolkodó szegényebb rétegnek).

d) Erkölcsi bizonyítvány: Biometrikus útlevél esetén felesleges illetve opcionális. Itteni működésünkhöz egyébként ha az ügynökségnek szüksége van rá, akkor simán aláírat egy nyilatkozatot, és az angol erkölcsit INGYENESEN megküldik a cég részére.

e) Jogosítvány: szükséges. Az első dolog, amit le KELL cserélni amint az országba értünk. Az angol jogosítvány egyfajta személyi igazolvány ÉS lakcímkártya egyben (ez utóbbi kettő nekik nincs is). Amint megkaptuk az angol jogosítványt, megnyílnak a kapuk a gyorsított ügyintézés felé.

Érkezésünk másnapján elballaghatunk a helyi Post Office-ba, ahol ingyenesen adnak D1 - Application for Driving Licence szettet. Ebben a kitöltendő papír, tájékoztató füzet és a postázáshoz szükséges boríték található.

Elkészítettem egy átlagos, nem szemüveges, nem tartósan beteg kérvényét, láthatóan nem egy bonyolult dolog. Mellékelni a magyar személyinket vagy útlevelünket kell (csak akkor, ha előbbi nem az újfajta, kártyaalapú változat) illetve a magyar érvényes jogosítványunkat és a befizetést igazoló csekket kell. Ha valakinek nincsen magyar jogosítványa, akkor is ki lehet kérni az angolt ugyanezen a nyomtatványon, csak akkor nem cserét kérünk, hanem un. provisional licence-et.



















Egy hét leforgása alatt visszaküldik a személyinket, bevonják a magyar jogosítványt (visszaküldik Magyarországra, ha mégis megunnánk a szigetet, akkor nem kell újat igényelni, hanem otthon leadni az angolt és visszaadják a magyart) és külön borítékban megérkezik a megadott címre az a kártya alapú lakcímkártya-jogosítvány kombináció, ami egyáltal igazolja, hogy angol lakosok vagyunk. Mehetünk bankszámlát nyitni!


f) Banki igazolás, hogy ügyfelek vagyunk: opcionális. Nem árt ha van, de csak akkor küzdjünk kikérésével, ha azt nem kizárólag magyar nyelven fogják kiállítani.

g) Közüzemi papírok: opcionális, szintén nem árt. Ebből is olyat érdemes hozni, amin angolul is feltüntetik a számla elemeit.


4. Telefon
Érdemes beruházni egy pay-as-you-go kártyás változatba. Ez ugyanis ingyen van. Egy olyan készülékre lesz csak szükségünk, ami független, vagy függetlenített. Ha ilyenünk nincs, kb. 15 font ellenében már komoly okostelefonokat vágnak utánunk szerződés nélkül is. Szerződéses opcióban csak az gondolkozzon, aki állandóan lóg a telefonján és a munkájához elengedhetetlenül szükséges. Kezdetek kezdetén ez nem lesz egyébként lehetséges, mert igazolni kell némi adatokat, amik a határ átesésekor még nem állnak rendelkezésünkre. Az én kártyámat Anita küldte ki fél évvel kiköltözésem előtt, telefonunk meg volt amibe belerakhattam. Bence és Marci telefonja az én nevemen fut, neten intéztem az egészet. Enyém és Bencéé feltöltő kártyás, Marcié előfizetéses. Kemény 20 font/hó viszonylatban ingyen Blackberry, 100 perc lebeszélhető, 100 SMS, 100 perc magyar hívás és korlátlan internet és e-mail elérhetőség virít a kezében.


Folytatásban: bankszámlanyitás, szállás, közlekedés
Kiegészítéseket, kérdéseket a hozzászólások között várjuk :)

7 megjegyzés:

  1. szia!
    Nagyon hasznos tanácsokat írsz :) tökjó! Sok sikert! :)
    A jogosítványt mennyi idő alatt cserélték?
    üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szűk egy hét. Nekem 4, Marcinak 7 napig tartott.

      Törlés
  2. Nem kell hozzá semmilyen lakcímet igazolni? Én úgy cserélném a jogsit, hogy kimegyek kb egy hónapra, hostelekbe lakom, ahova gondolom nem tanácsos kérni a kiküldést. Így csak személyesen lehet intézni?
    Előre is köszönöm a választ :)

    VálaszTörlés
  3. Nem kell. Annak valószínűleg utánanéznek, hogy mi az a cím amit az ember megad, tehát egy szálloda, panzió, munkahely kiesik. Személyesen csak az adatellenőrzést lehet (és kizárólag) Wimbledonban intézni, ilyenkor a személyit/útlevelet azonnal visszaadják. Az elkészült jogosítványt postán küldik.

    És az egy hónap után mi lenne a terv? Mihez kell a jogosítvány?

    VálaszTörlés
  4. Jövőre kimennék dolgozni, sajnos még van egy évem fősulin. Addig is intézném, amit lehet :) (angliai telefonszám, számlanyitás, állás keresés stb.) de úgy látom akkor előbb bérelnem kell egy lakást és csak utána tudom ezt intézni.

    VálaszTörlés
  5. Angol telefont bármikor szerezhetsz, számlát teljesen felesleges nyitni amíg nincs munkád, lakcímigazolás nélkül pedig nem lehet. Álláskeresésről pedig tegnap írtam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm a választ és a rengeteg hasznos információt :)

      Törlés