Suli, update

   Luca nagyon boldogan jött haza kedden: matek teszt volt, és az egész osztály megtapsolta, mert elérte a 6. szintet, ez kb azt jelenti, hogy mint a négyes Mo-n. Elmesélte, hogy lehetett jelentkezni a jó válasszal, és ő mindig feltette a kezét stb, ez önmagában is hatalmas dolog részéről, aki ismeri őt és/vagy az autizmust, tudja mire gondolok.

   A történet itt nem ér véget, kaptam emailt a form tutor-tól (kb osztályfőnök), idézem:

Also wanted to let you know how well Luca is doing in Maths, she achieved a level 6 in a test recently, which s absolutely fantastic. Well done to her.

   Azaz milyen jól teljesít Luca, mekkora klassz dolog, elérte a 6 szintet. Majd ma jött a folytatás:

Marton, It would appear to be so. The teacher who supports her told me that before the test she became angry and was shouting “ I want to learn with the others!!!!!” This is why the maths teacher allowed her to do the test. The teacher couldn’t believe it when she scored so highly. 

   Röviden: a teaching assistant, segéd tanár (?), ez Mo-on inkább elméletben létezik, Nyúlnak MINDEN órán van ilyen segítője (igen, Hoffman Rózsa, nem dobták le a Taigetoszról, mint a Mo-i rendszer legszívesebben tette volna, most indulatszavakban válogathatnék, de inkább nem teszem), szóval a segítő ma elmesélte az ofőnek, hogy a tesztet először külön csinálták volna Lucával, a 8. év végi vizsgáknál ez bejött, nem nyomasztotta, idegesítette a rengeteg gyerek, lásd fent autizmus stb. Csakhogy Nyúl kiverte a balhét: "én a többiekkel együtt akarok tanulni!!!!" OK, hadd legyen, persze, próbálják meg, és a matektanár legnagyobb megdöbbenésére hozta ezt a szintet, magától, nevetve, büszkén.

Emberség

  Ma volt Luca első íjász versenye. Nagyon hasomló ez, mint a havonta ismétlődő junior club, de azért mégis kicsit más, izgult is épp eléggé: idegenek, bírók stb. Amikor összeállt a kép, mi fog történni, hogyan, mikor, milyen sorrendben, megnyugodott persze. Majdnem három óra egy ilyen Portsmouth 0 elnevezésű verseny, öt tucat nyilat lőnek ki fejenként, számolás stb, összességében annyi mintha háromszor futná le a 100 méter sprintet. A gond akkor kezdődött, amikor kiderült, hogy nem lesz az eredménye kimagasló: nem csoda, feleakkora céltáblára kétszeres távolságra lőtt ezúttal, persze ezt nehéz, nem, lehetetlen volt megértetni vele, a mécses majdnem eltörött. Vigasztalták, magyarázták, hogy a 212 pont ragyogó eredmény egy kezdőtől, minden hiába. Indulófélben voltunk, amikor Malcolm, aki az első naptól kezdve istápolt minket - amúgy van magyar íja is, és rettentő büszke, hogy valódi magyarok is vannak már a klubban, először annak fennállása óta - megállított minket, sehová, most jön a hivatalos eredményhirdetés, záróbeszéd stb, maradjunk még. OK, persze, és a nagy meglepetés ekkor: a legígéretesebb ifjú lány tehetség különdíjat kapja: Miss Luca Gulyas! irtózatos tapsvihar, kézfogások, vállveregetés, most a boldogságtól bőgött kis nyulam.
   Kiderítettem, ilyen díj amúgy nincs, de annyira szeretik ezt a kislányt, és annyira el volt kenődve, hogy a tombola díjakból (ott is nyert egyébként kettőt, ajaj) kiemeltek kettőt, és egy fiú és egy lány különdíjat kreáltak gyorsan, ne legyen rossz emléke az első versenyéről. És amikor ezt mélyen meghatva megköszöntem Malcolm-nak, félrehíva őt, nem igazán értette a hálánkat: itt ez a fajta hozzáállás, az emberség, jófejség alapvető, mindennapi, nem kell különleges teljesítményként, pláne kegyként értékelni ezt.
   Magyarországon is rengeteg nagyszerű pedagógus, szakember van, percig nem kétséges, a teljesség igénye nélkül Béla bácsi, Kriszti néni, Herczog Beáta a Beszédvizsgálóból stb stb, hála és köszönet áldozatos munkájukért. A gond valahol ott van, hogy mi a rendszerszintűség ott, és itt..