Judit testvérem temetésére Pestre utaztam a napokban. Őszintén, ha nem lett volna nyilvánvaló és nem erőltetett kötelességem, azaz persze hogy elbúcsúztatom a nővérem, bárhol is van ez az esemény a világon, nem mentem volna Mo-ra. Szomorú ezt hallani egy olyantól, aki tényleg arrafelé képzelte el a saját és gyerekei életét, jövőjét, de rá kellett jönnie, ez nem lehetséges. Ezerszer írtam már erről, most csak néhány villanás a pár nap élményeiből, a kontrasztokról.
A repülőre várva Stansted-en egy igen különös, kanárisárga rövid pántos gatyás, azonos színű sapkás fiatal angol srác állt a sorban előttem, még itteni mércével is kirívott a tömegből, népes társaságával együtt. Felszállás után hamarosan kiderült a stewardess bejelentéséből: Phil és David, igen, melegházasság, most léptek frigyre UK-ban, és a mézesheteikre utaznak Pestre. Eltűnődtem, biztos a megfelelő várost választották? a Balkánon kívül Európában csak Pesten verik a buzikat (elnézést)...a gép közönsége mindenesetre megtapsolta az ifjú párt, kívánva sok boldogságot.
Panzió, taxi, Budapest: esküvőre érkeztem Diósdra, ezúton és meg egyszer minden jót Nektek, Isa és Tibor a földteke másik oldalán, remélem még találkozunk, talán egy harmadik kontinensen? a panzió balkánon is gáz, retek, lepukkant, amúgy Gellérthegy, elit negyed, hehe, ára inkább a mennyország, csak euro a fizetőeszköz, tetves forint nem kell, taxit még este előrendelem másnap 09:00-ra (éltem évekig kocsiskodásból annak idején, vasárnap reggel az utcán max legyet fogsz, nem szabad taxit) , 08:50, recepció: jaj, a taxis társaság csak 9:15-re tud jönni, akkor a mi a faxért rendeltem meg 10-12 órával korábban, másik cég? az egyáltalán nem tud kocsit küldeni most, f... me. Végül 9:05 beesik a Zafira, taxaméter már 500 Ft-on áll, km óra 485.000-en, valami istentelenül sípol/fütyül a motorban (generátor talán?), hajrá, irány a Dunapart, sikerült odaérni, kisebb csoda.
A szertartás után hatan beülnénk valahová, egy kávé stb, talán 30 év is eltelt mióta nem találkoztunk, dunaparti étteremhez érkezünk, suhogós dzsoggingos főnök a tök üres, kb 150 személyes helyen, nyitás előtt 20 perccel: minden asztal foglalt, a pultnál ihatnánk 400-ért egy eszpresszót, anyád jól van? Kaunitz segít ki, tisztességes vietnami kajálda Óbudán, normális kiszolgálás, finom étkek végül, sok beszélgetés végre, ez a lényeg.
És a hazaút, igen, az otthon nekem már nem Budapest, Ferihegy (baxd meg OV Liszt Ferit) , matyóhímzéses, NER-es, Jobban Teljesítő határőrhöz lépek, jó napot kívánok, szólok, válasz semmi, közönnyel vegyes utálkozás (bőröndömben a tranzitban legálisan vásárolt 0.5 liter kajszi pálinka, tényleg frankó, ára 11.900 Ft, ennyiért turkálhatok idehaza a single malt, irish, USA stb whisky hegyeiben, de az nem helyes politikailag, f.. me, újra), méla undorral visszalöki a paszportot. Eltelik két óra, Stansted, sok száz valaha-KGST polgár nyomul a pultokhoz, velük én is, sorra kerülvén Őfelsége tisztjénél köszönök, ahogyan ez itt szokás: Good afternoon Sir, korombeli tiszt átveszi az útlevelet, és válaszol: jo napot! muszáj nevetnem, 15 mp szkennelés, dokument vissza, "thank you" mondom én, "viszlat koszonom" mondja az idegengyűlölő, kirekesztő, jéghideg, bunkó, primitív, műveletlen, nacionalista, rasszista, merev, tahó stb stb angol.
Na, ezért mondom, hogy most végre, tényleg, igazán HAZAÉRTEM.
