Luca

  Tegnap táborba indult, első alkalommal egyedül, mióta itt élünk, de korábban sem túl gyakran. Hónapok óta tudjuk ezt, készültünk rá, nem akarta, akarta, izgult, félt, stb. Indulás előtti napon: én nem megyek, aztán reggel:  jó lesz, de mire a sulihoz értünk, és kiderült, hogy a form-ból senki nem megy, valamint voltaképp nem is tudja, mi fog pontosan, kiszámíthatóan, előre eltervezetten, időben történni (Rain Man...) , na, ekkor eltörött a mécses. Susie (aka Ms Lyus, zenetanár, lótulajdonos), és két másik tanár, meg csoportjából egy leány átölelték, vigasztalták, de a kapun könnyes szemű Nyúllal gördült ki a busz.


    Két óra múlva SMS a suliból: rendben megérkezett a brigád, ez megnyugvás, nem volt baleset, lerobbanás, bármi. És újabb másfél óra, ismeretlen szám hív: Hello, it's Susie, can I talk to you? úristen, mehetek a lányért, összedőlt a világ stb! következő mondat: elnézést, hogy zavar, csak szeretné elmondani, Luca mennyire jól érzi magát, két új barátnője van, és a táborban van egy komoly mászófal, amin mindenkit megelőzve felszáguldott, a fiúkat is kenterbe verve, a korábbi John-al töltött edzések miatt. Nem kicsit hitetlenkedve, de boldogan köszönöm a híreket, és hogy másnap (ma) újra jelentkezik, hogyan telt az éjszaka stb.
   Ma 11: 00 körül ismét csörög a mobil, Susie az: nyugodt éjszaka után Nyúl segített a kisebbeknek a reggelinél, kötélre mászott, tengerparton rendetlenkedett és így tovább, a tábori személyzetnek (akik nem ismerték őt korábban) Susie külön, előre szólt: figyeljetek, Luca autisztikus, mire azok az együtt töltött idő után: Are you sure..? (biztos vagy ebben?)
   Ennyit a ragyogóan funkcionáló  magyarországi szegregációs, másságot semmilyen formában kezelni nem tudó/akaró oktatásról (és/de itt külön kivétel, hála és köszönet azoknak a nagyszerű pedagógusoknak, akik odahaza mégis emberek, tanárok, tanítók maradtak, tudtak maradni, mint Kriszti néni, Judit néni!!!!). Ez a kicsi leány a rettentően nehéz életkezdete után/ellenére is fényévekkel előbbre járna, járhatna, ha nem mint leprást bélyegezte volna meg nem csak az iskolarendszer, de az egész társadalom is. És ez szégyen, SZÉGYEN, így, nagy betűkkel, és ha semmi másért, hát ezért megérte eljönnünk. Testvéremet már rég elveszítettem a tehetetlen, megbélyegző, kiközösítő, különbözőségeket nem toleráló magyar társadalom miatt, Lucát nem engedem erre a sorsra jutni, isten engem úgy segéljen.