Eheti izgalom, avagy a Real A&E

Találkoztunk már tűzoltókkal a háztűznézés okán, rendőrökkel a szomszéd Jaguar feltörése miatt, a mesterhármasból a mentők voltak hátra. Eddig...
  
Éjjel egy körül megjelent az ágyunknál Csipi, keservesen sírva, fájlalva a hasát. Három gyerek, sok átvirrasztott éjszaka, sok gyomorrontás stb-vel a hátunk megett, rutinosan:  pisilni kell/kakilni kell/hányni kell, mit ettél, mit ittál, ha igen, miért, ha nem, miért nem és így tovább. Ám úgy tűnt, ezúttal valami olyasmivel hozott össze a sors, ami eddig nem szerepelt az étlapon, percenként erős, görcsös hastáji fájdalom, összerándulás, reszketés, bár láz nuku. Kis töprengés, házi konzílium után döntés, lehet vakbél, epe, franc se tudja, ehhez bizony orvos kell. Telefon a GP-nek (háziorvos), persze ilyenkor senki, de üzenetrögzítő adja az ügyelet számát, ott kedvesen és profin rögzítik a hívást, visszahív az ügyeletes hamarosan. Itt gyakorlatilag nincs házhoz menő orvos, ha csak hiszti, azt elintézik telefonon, ha komoly, akkor vagy küld mentőt, vagy vigye az ember maga a kórházba a pácienst. Gond doki szerint nem/sem kicsi, kocsi van, kórház közel, öt perc, most inkább három, hajrá, név, születési dátum alapján a beteg beazonosítva, várják, nem kell vinni NHS (TAJ) kártya, csak nyomás.
  
King George Hospital, itt már jártunk "édes" kettesben drágámmal, az A&E, azaz Ambulance and Emergency, elsősegély és sürgősségi ellátás nagy, piros táblákkal jelezve, és mint rossz amcsi filmekben, érkezés nagy gázzal a bejárathoz, apuka gyerekkel kiugrik, innen kicsit más a sztori: anyuka kocsit parkolóba el, addig Csipet kiadja magából, ami a gyomrát nyomta, a rutin itt is visszaköszön, kéznél törülköző mint segédeszköz, priceless. Recepció áll két ázsiai, egy fekete dolgozóból, várakozók szintén, fehér ember mi hárman, ez nem baj, csak állapot és tény, évente félmillió (fehér) brit távozik Ausztrália, Kanada, Új-Zéland stb felé, helyettük 1-2 millió új bevándorló érkezik, döntően a régi gyarmatokról, meg Kelet-Európából.
  
Pár perc, ügyeletes doki behív minket, miniszoknyás, nagy cickós szőke bombázó..., helyett szimpatikus, szakállas afrikai doktorbácsi. Gyors poci vizit, nyelvi korlátok leküzdve: amikor fáj a nyomás, Csipi mondja, auuuu, következő nyomkodásnál doki kérdez: auu? Csipi bólint, vagy rázza a fejét, auu vagy nem auuu, tökéletes kommunikáció, kultúrákon átívelő. Vizeletminta, gyorsteszt, toroknézés stb, diagnózis: felfázott a leány, nem kicsit, receptírás, egy hétig szedje, ennyi. Nagy kő legördül, fél négyre hazaérünk, útközben két rókával is találkozunk, ajaj, tényleg hajnal lett...

Vegeta és a többiek

Ma vásároltunk az ASDA-ban, ez olyasmi, mint a TESCO, de annál picit olcsóbb, és itt a környéken van egy igen nagy belőle. Mi otthon elég sok Vegetát használtunk, és a kevés dolog, ami hiányzik/hiányzott az ízekből, az ez volt. Van eszméletlen sok más, hasonló fűszerkeverék, az ASDA-ban két teljes gondola van tele ezekkel, meg van egy másik sor, ami World Food, népek ízei mondjuk. És ma, hallelulja,  a lengyel polc szélén ráleltünk az eredeti horvát, volt jugoszláv Podravka kék csomagjára! Ellég jellemző amúgy az angolokra ez, lengyel, horvát, mindegy, valami kelet-európai nép ez is, az is. A minap adtam fel levelet Nagyváradra, a postás hölgy udvariasan visszakérdezett: Románia az Európában van? hát, igen, ott, fogjuk rá...Az viszont tény, hogy 1, hány magyar tudja megmondani, hogy Wales hol van 2, itt aztán tényleg a világ minden részéből vannak népek, és pl. Burkina Faso elhelyezkedése sem 100%-ig biztos mindenkinek, azt hiszem.